Meglepetésszerű hangzással, szinte az élmények közepében találtuk magunkat már a koncert elején. Frissen, üdén s figyelmünket azonnal megragadó temperamentummal szólalt meg Szergej Szergejevics Prokofjev Induló és Scherzo című műve a Három narancs szerelmese című operából. Már az első hangokból lehetett érezni, hogy valami egészen különös zenei varázslattal muzsikál ma is a Savaria Szimfonikus Zenekar.

A karmester, Robert Houlihan mindig kedves, szeretett vendég a zenekarnál, hiszen a karmesterversenytől és az együttesnél eltöltött vezetőkarmesteri évektől (1992-1998) személye hozzánőtt a szombathelyi zenei élethez. A műsorválasztás éppen neki való volt, zenei hangzásokban bővelkedőn, igazi koncertcsemege volt a közönség számára is.

Szikár hangtömbök, ellazító, áradó melódiák, gyönyörű pianissimók, furfangos ötlettel teli pizzicato hangzások, szépséges fafúvós szólók, méltósággal telt rézfúvós hangzások pompázata, az üstdob szinte szólószintre emelt szerepe, a fokozások alátámasztására – mind-mind olyan élmények voltak, melyek első visszaemlékezésként megragadtak figyelmemben. Fokozta az élményt, hogy ismét teltház előtt játszhatott a zenekar, s a közönség soraiban sok ismerős arcot, zenebarátot, s fiatalt is láthattunk ezen a koncerten is.

A másodikként elhangzó Prokofjev-mű, a III. (C-dúr) zongoraverseny egészen fantasztikus mű, és előadását is hosszas vastapssal köszönte meg a közönség. A kezdő hangulatot adó, finom hangzású klarinétszóló lélekindító szépségű volt, az ezután kibomló zenei folyamat számtalan különös hatásával várakozással töltött el bennünket. Vajon, milyen lesz a zongoraszóló, hiszen ezt a zongoraversenyt nem sokszor hallhatta élőben a szombathelyi hallgatóság.

E temperamentumos, mozgalmas, játékos lendülettel megszólaltatott versenymű minden tétele bővelkedett ritmikai, hangulati változatosságokban. Fejérvári Zoltán, a versenymű szólistája szimpatikus szerénységével, óriási muzikalitását megmutatni tudó játékával, virtuozitásával, fantasztikus szenvedélyességével szinte végig robogó lendülettel mutatta meg e zongoraverseny hihetetlenül gazdag zenei világát.

Mindig szép látni, mikor a karmester átadja a teret a vastapsot érdemlő előadóművésznek, s hátulról, tőle messzebbről, tapsával köszöni meg játékát. A ráadás elkerülhetetlen volt! Ilyen szimpatikus, s ilyen nagyszerű zongoristát nem szívesen enged el a hallgatósága! Várja, hogy még, még hallgathassa őt, a hangok varázslatával. Egy elmélyülésteli, varázslatos Csajkovszkij zongoradarabban a fiatal zongoraművész megmutatta lelkének finom érzékenységét. Nemcsak öröm volt hallgatni őt, de játékának látható felszabadultsága, oldottsága, mozgásának szelídsége, mégis határozott temperamentumossága sokáig maradandó élményt adott számunkra.

A szünet után, ismét egy nagyszabású művel kápráztatott el bennünket a zenekar és karmestere, Robert Houlihan. Pjotr Iljics Csajkovszkij IV. (f-moll) szimfóniája különleges helyet foglal el az általános iskolai ének-zenei órák emlékei közözött, hiszen egy közismert orosz népdalt, az Áll egy ifjú nyírfa a réten kezdetűt dolgozza fel benne a zeneszerző a zárótételben.

Az előző tételek gyönyörű romantikus dallamai, lírai motívumai, széles ívű, hosszabb fokozásokban jutottak el a csúcsponti hangzásokig, és a váratlan megállások után meditatív, olykor drámai zenei részletekkel szóltak. Különösen említést érdemelnek a fafúvós hangszeres művészek finom érzékenységgel megszólaltatott szólisztikus dallamai, s nem utolsósorban a vonósok pizzicatóival kezdődő tétel ezerszínű hangulati, dinamikai megvalósítása. A vonósok pizzicatója, a fafúvósok és rézfúvósok egymással válaszolgató, beszélő, tán feleselgető zenei játékossága, s a természetes közös egymásra találás boldogító együtthangzása az est legérdekesebb perceit adta számunkra. A finálé káprázatos, lendületes megszólaltatása után ismét zúghatott is hosszasan a vastaps!

Elmaradhatatlan volt, tán várakozásteli is számomra a végén Houlihan kihagyhatatlan humora, mikor karórája helyére mutatva, huncutul jelezve fogadta e felszabadult, rajongó hangulattal tapsoló közönség örömét! De „itt az ideje, lejárt az idő”, vár mindnyájukat a megérdemelt vacsora!

A koncertek zárópillanatai mindig meghatottsággal töltenek el, mikor a zenekar művészei pulttársukkal, zenésztársaikkal összeölelkezve köszönnek el egymástól a színpadon! A megelőző napok gyakorlásait, a nehezebb állások kigyakorlásait, s a közös próbák oly sokszor odaadó figyelmét meghálálva – a sikeres előadás után – egymás örömében osztozva búcsúznak el egymástól.

Kívánjuk, hogy még sokszor találkozhassunk a szereplő művészekkel itt, a Bartók Teremben, a város komolyzenei szentélyében.