2011. május 21. szombat, 19:00
Stiftskirche Vorau (Ausztria)

Savaria Szimfonikus Zenekar

Schumann: F-dúr versenymű négy kürtre és zenekarra op. 86.
Mahler: IV. G-dúr szimfónia

Közreműködik:

Katzler András, Kovács Róbert,
Kiss Barna, Szabó János (kürt),

Cserna Ildikó (ének)

Vezényel: Hermine Pack

ROBERT SCHUMANN (1810—1856)

Zwickauban szűletett. Apja könyvkereskedő volt, a család sokoldalú humán érdeklődése a gyermekben — a zenei tehetség mellett — elmélyült irodalmi, filológiai hajlam formájában mutatkozott meg. Tizenhat éves korában azonban pályát kellett választania, mivel apja elhunyt, és ez a pálya — anyja kívánságára — a joghoz, nem a művészethez kötötte. Lipcsében járt egyetemre, ugyanitt azonban zenét is tanult Friedrich Wieck-nél, a jeles zenepedagógusnál, akinek muzikális tehetséggel megáldott leányát, Clarát egy életre szólóan párjául választotta. A harmincas évek elején végleg a muzsikus pálya mellett döntött, de zongoraművészi karrierjét — egy szerencsétlen technikai gyakorlat következtében megbénult ujja miatt — a zeneszerzői pályával cserélte fel. Ugyanekkor mint zeneíró is a nyilvánosság elé lépett, és megalapította a mindmáig egyik legtekintélyesebb európai zenei szaklapot, a Neue Zeitschrift für Musik-ot, amelynek hasábjain olyan fiatal tehetségeket mutatott be a közönségnek, mint Chopin és Brahms, és olyan addig ismeretlen remekműveket, mint Schubert „nagy” C-dúr szimfóniája. A negyvenes évek elején végre magánélete is rendeződött, sikerült elnyernie Clara Wieck kezét. Eddig írt nagyszerű zongoraművei mellett helyet kapott életművében a dal műfaja is, amelyet mint Schubert méltó társa képvisel a zene történetében. Rövidesen áttért a szimfonikus művek komponálására, majd a kamarazenére, utóbb oratóriumot (Az Éden és a Péri, 1843) és operát (Genovéva 1848) is írt. 1844-ben elhagyta Lipcsét, és Drezdába költözött, előzőleg azonban hangversenykörutat tett Oroszországban. Ekkoriban mutatkoztak rajta végzetes betegsége, az elmebaj jelei. 1850-ben Düsseldorfban vállalt városi karmesteri állást, élete utolsó két esztendejét azonban már az endenichi ideggyógyintézetben töltötte.

F-dúr versenymű négy kürtre
(I. Élénken II. Románc III. Nagyon élénken)

Az 1849-ből való, 4 kürtre és nagyzenekarra komponált F-dúr versenyművet az 1848-49-es európai forradalmi hullámot követő, munkába meneküléssel töltött, rendkívül termékeny periódusában alkotta, további 26 mű - életművének csaknem egyötöde! - társaságában. Bár ebben az időszakban csalódások is érik, - a várva várt drezdai színházi-karmesteri állás késik, majd másodkarmesternek hívják "csak" meg; 1850-ben Genoveva című operájának bemutatója kudarc - ebben a csaknem 20 perces versenyműben ennek nyomait nem lelhetjük, hiszen napfényesen derűs hangszerelés és melódiák takarják el a Schumann életében ezidőtájt már jelentkező búskomorságot.

vissza a lap tetejére

GUSTAV MAHLER (1860—1911)

A csehországi Kalist-ban született. A bécsi konzervatóriumban tanult, egy ideig az egyetemet is látogatta. 1880-tól kezdve mint karmester működött a monarchia kisebb-nagyobb városaiban, és ebben az évben írta első kimagasló művét (Das klagende Lied). 1888-tól 1891-ig a budapesti Operaház igazgatója volt, majd 1897-ig a hamburgi városi színház első karnagya. Működésének további állomásai: 1897—1907 Bécs, 1907—1910 New York. Bécsben halt meg.

IV. G-dúr szimfónia
(I. Recht gemächlich; II. In gemächlicher Bewegung. Ohne Hast;
III. Ruhevoll; IV. Sehr behaglicht.)

A IV. szimfónia 1900 körül, Mahler bécsi operaigazgató-éveiben keletkezett. 1901-ben ő maga vezényelte a mű bemutatóját Münchenben. A természetélmény és a népdal-inspiráció mellett itt felfigyelhetünk a bécsi klasszikus szimfóniák nyilvánvaló hatására is. A mű hangulata mindvégig derűs, terjedelme és zenekari apparátusa Mahler többi szimfóniájához képest kisebb, formálása tömörebb. A tételek rendje Beethoven IX. szimfóniájára utal, nemcsak azzal, hogy a scherzo — illetve az ennek megfelelő Ländler — a második helyre került és a zárótételben énekhang csendül fel, hanem azzal is, hogy a leglényegesebb, legszélesebben kibontott mondanivalót a harmadik helyen álló lassú tétel hordozza. Míg azonban Beethoven szimfóniájának fináléjában nagyszabású énekes együttes szerepel, addig Mahler szopránhangra írt zenekari dallal fejezi be művét. Ez a dal — mint több más alkalommal is — a Des Knaben Wunderhorn című gyűjteményből való, a mennyei élet boldogságát zengi.

vissza a lap tetejére